hat óra nyolc perc. igaz, nem sok, de mégis
árva bizonyosság. most talán az egyetlen.
a késést meg kéne tanulnom végre.
maradok még. hallgatom, hogyan nyújtóznak
az ígéretek a szőnyeg alatt. parkettám
recsegéséből következtetek.
valahonnan mintha egy dallam. talán csak
a zsibongás ablakomnál. lélegzet-szonáták,
miegymás. nátha, körbeköhögés.
minden egyes töltelékszó közös
jelentéssel bír – eszelősen mormolom.
ezt megtanultam rég; a késést azóta sem.
hat óra kilenc. a számjegyek közt a rések
félreütések és rendeltetések bökésére
olvadnak fel, mint a mirelit hangok
két zongorabillentyű között
leütések
2007.05.25. 20:17 :: pukli
Szólj hozzá!
Címkék: vers pukli
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://theta.blog.hu/api/trackback/id/tr2987154
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek