Egyszerűnek gondoltam el.
Pár szó, egy kézmozdulat,
és te majd tudni fogod.

Igazán nem nagydolog,
mindennapi üzenet.
Legalábbis neked, lehet

hogy az. Nekem görcsöl.
Hülyeség. Persze. Komolyan
venni, hogy a legó katona 

tényleg mosolyog, satöbbi.
Mire kinyögöm, már
sokadszorra áll a nyelvemre.
 
Felnőttesen körültekintő; de
hát elhibázott gesztusokba
fulladni kínos dolog - tulajdonképpen.    

„Ön azt hitte, hogy egyszerű
elmondani valamit,
valami szimplán köznapit?”

Aztán végre rászánom magam;
lesben gubbaszt a szem,
távirat-nyelven dadog a száj:

szeretném – stop –
elmondani – stop –
hogy én mást – stop –

hagyjuk – stop –