Óramű a retikülben,
mint mariposa gondolat,
az autópályán száguld, lüktet,
észrevétlen.
Az inercia rendszerek kusza folytonosságában
tűsarkakon kopog a ritmus.
Pillanatragasztó, észrevétlen ereszt el,
és évezredekre ráhúzva
fonott és raszta csomók jelzik
a tenger lassú partnyerését.
Kis estélyi, tűsarok, wellaflex, kacér karmozdulat,
húsz után a hatvan, és vissza,
az évek múlását, hogy az óramű ketyeg,
csupán a retikül tartalma szimbolizálja,
ahogyan az óvszer algopirinné változik
a táska sűrü sötétjében.
A sziromhullás elégiája
2007.08.04. 12:47 :: gervano antillus
Szólj hozzá!
Címkék: vers gervano antillus
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://theta.blog.hu/api/trackback/id/tr78132073
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek