Nyílik az ajtó, nyikorog: perdül az orsó,
ferdül a tégla mentén kiszabott hangyaút.
Akkut álommérgezésből,
törzsből, sárgarézből
nyílnak a csipavirágok.
Várok még, lüktet az ér bennem,
átsző minden hörgőcskét
tüdőmben: borzongó szikrák
indulnak a szőrben.
Szuszogó felhőkre csapnak nagy sólymok,
villanypóznáról figyelik társaik,
az elmúlásból csócsálnak fészket, s pontok
hullanak, fekete hamu.
A zárat lecserélték, nyikorog a kapu…
Lágy tengert ér álmos két kezem,
téglák repednek, billen a daru,
pillák hullanak,
- ősszel ébredem.
Utolsó kommentek